A kövirózsa (Sempervivum) története gazdag és szorosan összefonódik a különböző kultúrák hiedelmeivel, hagyományaival és gyógyászati gyakorlataival.

A kövirózsa nevét a latin „semper” (mindig) és „vivum” (élő) szavakból kapta, amely a növény rendkívüli ellenálló képességére utal. Már az ókori rómaiak és görögök is ismerték, ahol a növényt a villámcsapások elleni védelemként használták. Az egyik legismertebb római költő, Plinius is írt róla, megemlítve, hogy Jupiternek szentelték, és ezért gyakran ültették háztetőkre, hogy megvédjék a házakat a villámcsapásoktól és a tűzesetektől. A római isten, Jupiter (a görög Zeusz megfelelője) nevét viseli a növény egyik fajtája (Sempervivum tectorum), mivel Jupitert a villámok urának tartották, és a kövirózsa ültetésével igyekeztek megnyerni a jóindulatát.
A középkorban Nagy Károly frank császár is kiemelt figyelmet szentelt a kövirózsának. 812-ben elrendelte, hogy minden birtokosnak ültetnie kell kövirózsát a háza tetejére. A növényt amulettekben is hordták, mivel úgy vélték, hogy megvédi az embereket a gonosz szellemektől és a boszorkányságtól.
A Károlyok különös figyelemmel voltak a kövirózsa irányába, mivel V.Károly (német-római császár 1519 és 1531 között) elrendelte a kövirózsa termesztését.

Gyógyászati használata is elterjedt volt, a kövirózsa leveleiből készült gyógykészítményeket sebgyógyításra, rovarcsípések kezelésére és a bőr gyulladásainak enyhítésére használták. Különösen a német és francia népi gyógyászatban volt elterjedt.

Napjainkban is egy népszerű dísznövény a kövirózsa, főleg sziklakertekben, zöldtetőkön, és szárazságtűrő kertekben jelenik meg. Szimbolikus jelentősége is fennmaradt, különösen a stabilitás és az ellenállóképesség jelképeként.
A kövirózsa története tehát egy hosszú út, amely az ókori rómaiaktól kezdve a középkori Európán át a modern kertészetig ível.
Képességei alapján pedig a kövirózsáé a jövő is.